Sunday, 21 March 2010

Once

I just rediscovered this brilliant movie, "Once", definitely one of my favourites (next to "The Fountain" and "Science of Sleep"). A wonderful, melancholic story, which just exactly what everybody needs to see sometimes.
Why do we like melancholic films? Because they are no Hollywood, no blinders, no lies, no hard-core action and violance, but just pure reality from everyday life. How could we enjoy and appreciate what we've got, if we never experience sadnass and pain? At least such movies can bring some of these feelings in the heart of the empathic audience. Not so long ago a friend of ours suggested a very nice low-budget movie starring Joaquin Phoenix, the "Two Lovers", which is even more sad than "Once". "Once" has a kind of two sides, where one of these is really beautiful, but still. I felt first of all really disappoited at the end, sad and broken-hearted, but hopefully for the good. And this is what makes the sorrow taste somehow sweet.

Here are some great tracks from the movie, written and performed by the lead actors (Glen Hansard and Marketa Irglova), who are actually no actors, but pure musicians, trying to make their living. This is also a thing, I liked in this movie: real, flesh-and-blood people and no perfomers. It makes the whole film even more real. And guess what: we never get to know the name of the Characters. Isn't that brilliant? The story becomes valid generally, we absorb it more efficiently, feel like it is ours and not James and Anna's story, which we can push away from ourselves if we want so.

Now, enjoy, the Oscar-winning music:






Saturday, 6 February 2010

Nyelvek, zene, DK

Január közepén részt vettem Koppenhágában egy egyhetes intenzív dán nyelvatanfolyamon (for CBS exchange students, ia Sprog nyelvsuli), pusztán hobbiból és kíváncsiságból. Lassan már kezdek a nyelvekből sportot űzni. Sokan kérdezték is már tőlem, miért nem mentem nyelvtanárnak. De nálam a nyelvek mindig a perifériához avagy a mindennapokhoz tartoztak. Igazából egy fajta szabadságérzést is kölcsönöz nekem az, ha minél jobban ismerek több nyelvet. Ugyanígy sokkal felemelőbb érzés számomra az, ha nem túristaként, hanem más okból és hosszabb időre tartózkodok egy adott orszagban: része leszel a kultúrának, a mindennapokat ismered meg és nem csak az épületeket és múzeumokat járod végig 3 nap alatt. Valamint ha megismered a nyelvet, ugy érzed, a világ egy része kitárul előtted: nincs szükséged szótárra vagy más segítségére ahhoz, hogy boldogulj. Ide tartozik a média követése is: szinkronizált filmet nézni olyan, mintha kínoznának :-D

Visszatérve a dán nyelvkurzusra: az utolsó órán tanárunk (Sophie Jackson, fiatal, neve ellenére dán és a legjobb nyelvtanár aki valaha tanított!) megmutatott nekünk néhány dán előadót, együttest, számot, ami mostanában nagyon populáris. Egészen jók, van köztük pár nagyon hülye is :-D Íme, itt következik egy kis válogatás:

Anna David: "Fuck Dig"
német változat: http://www.youtube.com/watch?v=utv7BSfVYTY



The Raveonettes: "The Last Dance"


Peter Sommer: "Valby Bakke"



Oh Land: "Still Here"
Egyik legjobb szerintem! Nagyon egyedi stílus, jo hang.


Hej Matematik: "Party i Provinsen"
A legviccesebb :-D



Kim Larssen: "This is my life"
A klasszikus dan zenész: nincs olyan dán állampolgár, aki ne ismerné!


Medina: "Kun for mig"
Ez most minden szórakozóhelyen megy Dániában, legalább tízszer lejátszák egy este alatt, tombol a tömeg.




Ezekről eszembe jutott, hogy a szerencsétlen magyarok miért nem tudnak angolul énekelni? És a szerencsétlen magyar producerek miért nem képesek színvonalas produkciókat összeállítani és a jó zenekarokat támogatni? Angol dalok és magas, nemeztközi színvonal nélkül sose jutunk ki a kis medencénk gödöréből... Na, de erről majd egy legközelebbi posztban.