Miutan fél évvel ezelőtt hirtelen elhallgattam, és mint ígértem, újból jelentkezek.
Nos, Anglia után történt egy-s-más kalandos esemény, melynek következtében Isten úgy döntött, hogy nem ráncigál vissza Magyarországra. Részben örülök ennek. Nem, nagyon is örülök. Fantasztikus érzés egy vagy több más kultúrát mélyebben megismerni, fantasztikus érzés hónapokkal később visszatévedve Budapestre régi barátaimmal élményeimet megosztani és meghallgatni mindazt, ami közben Velük történt otthon. Valamint örülök, hogy távolabb szakadhattam a múlt fájdalmaitól, melyeket oly nehéz megemészteni és feldolgozni. Angliában sajnos a túlzott magány csak felerősítette a fájdalmat. Itt, Svájcban, kezdek felengedni, körbevesz elég ember és kötődik elég új barátság ahhoz, hogy elterelje a figyelmemet és gyógyítsa a sebeket.
Végre lezárult egy féléves ide-oda ráncigálás az Anglia-Dánia-Svájc-Magyarország négyszögében, így már lehet a célra és a jövőre koncentrálni, nem hátráltat az állandó röpködés (amit egyébként hihetetlenül élvezek).
Bármennyire is szomorú, a kegyetlen Rigó utcai nyelvvizsgágnak semmi hasznát nem veszem. Sem a Brit "Birodalomban", sem Svájcban. (De a magyar felvételi pontokat jócskán meglódítja :-) hihi) Úgyhogy nekiláttam csiszolni berozsdásodott német tudásomat, amit öt éve nem használtam semmire. Be kell vallanom, jócskán ráfér. A legborzasztóbb az a rész, amikor házinak feladnak 50 kifejezést, ahol az igét kell ragozni és a főnévnek sincs megadva a névelője: szótár elő, főnevet és névelőt megkeres, igét és múlt idejű formáját megkeres, majd mindkettőt ragoz. Mindezt 50-szer... Brr.... Ja, és másnapra. Másnap házinak ugyanez a műveletsor szintén következő napra. Ha ezek után valaki nem fekszik ki dögfáradtan este, az hibbant. Úgy néz ki, én is az vagyok. Mert ezek után nekiállok németül levelet fogalmazni a svájci hatóságoknak, majd elkezdem az oxfordi info-t bújni angolul, végül írok egy blogbejegyzést magyarul, közben felhív az ungvári nagymamám, akivel oroszul kommunikálok. Kíváncsi vagyok, mikor jön el az a pont, amikor angolul és németül még nem, magyarul és oroszul pedig már nem tudok rendesen beszélni. Azt hiszem ennek az ideje vészesen itt kering a fejem fölött.
Nagyon érdekes társaság gyűlt össze a nyelvsuliban, s mivel cirkuláris intenzív tanfolyamról lévén szó, összetétele hetente folyamatosan változik. Eddig voltak Peruból, Mexikóból, Chehországból, Görögországból, Kínából, Japánból, Oroszországból, Vietnámból, Argentínából és Kirgizisztánból.
Zürich lakosságának amúgy 30%-a külfüldi, ebből 10% német, a maradék 20% mindenhonnan.
Most, ahogy kinézek az ablakon, szép időnk van. Reggel még szitkozódtam: vékony hótakaró, kutyahideg, szétfagyok a villamosmegállóban... Jó lenne már, ha nem csak kopogtatna kéthetente a tavasz, de végre meg is telepedne pár hónapra. Két hete nagyon meleg volt, rengetegen töltötték a szabadban, tóparton, parkban a hétvégéjüket. Igy tettünk mi is. Sajnos sem Luganoba, sem pedig Konstazba nem jutottunk el hanyag lustaságunk miatt, de lesz majd időnk ezt bepótolni. :-)
Nos, Anglia után történt egy-s-más kalandos esemény, melynek következtében Isten úgy döntött, hogy nem ráncigál vissza Magyarországra. Részben örülök ennek. Nem, nagyon is örülök. Fantasztikus érzés egy vagy több más kultúrát mélyebben megismerni, fantasztikus érzés hónapokkal később visszatévedve Budapestre régi barátaimmal élményeimet megosztani és meghallgatni mindazt, ami közben Velük történt otthon. Valamint örülök, hogy távolabb szakadhattam a múlt fájdalmaitól, melyeket oly nehéz megemészteni és feldolgozni. Angliában sajnos a túlzott magány csak felerősítette a fájdalmat. Itt, Svájcban, kezdek felengedni, körbevesz elég ember és kötődik elég új barátság ahhoz, hogy elterelje a figyelmemet és gyógyítsa a sebeket.
Végre lezárult egy féléves ide-oda ráncigálás az Anglia-Dánia-Svájc-Magyarország négyszögében, így már lehet a célra és a jövőre koncentrálni, nem hátráltat az állandó röpködés (amit egyébként hihetetlenül élvezek).
Bármennyire is szomorú, a kegyetlen Rigó utcai nyelvvizsgágnak semmi hasznát nem veszem. Sem a Brit "Birodalomban", sem Svájcban. (De a magyar felvételi pontokat jócskán meglódítja :-) hihi) Úgyhogy nekiláttam csiszolni berozsdásodott német tudásomat, amit öt éve nem használtam semmire. Be kell vallanom, jócskán ráfér. A legborzasztóbb az a rész, amikor házinak feladnak 50 kifejezést, ahol az igét kell ragozni és a főnévnek sincs megadva a névelője: szótár elő, főnevet és névelőt megkeres, igét és múlt idejű formáját megkeres, majd mindkettőt ragoz. Mindezt 50-szer... Brr.... Ja, és másnapra. Másnap házinak ugyanez a műveletsor szintén következő napra. Ha ezek után valaki nem fekszik ki dögfáradtan este, az hibbant. Úgy néz ki, én is az vagyok. Mert ezek után nekiállok németül levelet fogalmazni a svájci hatóságoknak, majd elkezdem az oxfordi info-t bújni angolul, végül írok egy blogbejegyzést magyarul, közben felhív az ungvári nagymamám, akivel oroszul kommunikálok. Kíváncsi vagyok, mikor jön el az a pont, amikor angolul és németül még nem, magyarul és oroszul pedig már nem tudok rendesen beszélni. Azt hiszem ennek az ideje vészesen itt kering a fejem fölött.
Nagyon érdekes társaság gyűlt össze a nyelvsuliban, s mivel cirkuláris intenzív tanfolyamról lévén szó, összetétele hetente folyamatosan változik. Eddig voltak Peruból, Mexikóból, Chehországból, Görögországból, Kínából, Japánból, Oroszországból, Vietnámból, Argentínából és Kirgizisztánból.
Zürich lakosságának amúgy 30%-a külfüldi, ebből 10% német, a maradék 20% mindenhonnan.
Most, ahogy kinézek az ablakon, szép időnk van. Reggel még szitkozódtam: vékony hótakaró, kutyahideg, szétfagyok a villamosmegállóban... Jó lenne már, ha nem csak kopogtatna kéthetente a tavasz, de végre meg is telepedne pár hónapra. Két hete nagyon meleg volt, rengetegen töltötték a szabadban, tóparton, parkban a hétvégéjüket. Igy tettünk mi is. Sajnos sem Luganoba, sem pedig Konstazba nem jutottunk el hanyag lustaságunk miatt, de lesz majd időnk ezt bepótolni. :-)
No comments:
Post a Comment